....................................
Fent vagyunk a Facebook-on is!
....................................
....................................
 
 
 
Bemutatkozás
Bogár Iván Balázs vagyok. 1975-ben láttam meg a napvilágot a Rák jegyében. 2000-ben kezdtem el asztrológiával foglalkozni egy "véletlen" segítségével, ugyanis elkísértem egy barátomat egy órára, és ennek az lett a vége, hogy én is beiratkoztam. Addig is számtalanszor megtapasztalhattam életem során, hogy megnyílnak nekem az emberek. Amíg nem ismertem az asztrológiát, inkább csak meghallgattam másokat, de azóta segítségével már hatékony segítséget is tudtam nekik nyújtani. Nem szeretem a nagy szavakat, de mégis talán a "hazaérkeztem" szó fejezi ki a legjobban azt, amit akkor éreztem, amikor kezdtem elmélyülni a tanulmányaimban. Tanárom, Kalo Jenő jóváhagyása mellett már elég hamar elkezdtem elemzéseket készíteni. Először ismerősöknek, barátoknak, majd jöttek az ismerősök ismerősei és a barátok barátai. Öt év tanulás után 2005-ben kiváló eredménnyel végeztem. Később a hozzám fordulók kapacitálására korrepetálni és tanítani is kezdtem, közben folyamatosan igyekeztem megteremteni annak a lehetőségét, hogy az asztrológia méltó helyre kerüljön az életemben, melynek többek között ez a honlap is bizonyítéka.

Fontosnak tartom, hogy képezzem magam, ezért az asztrológia mellett kisebb-nagyobb mélységben megismerkedtem a Symbolon, és Tarot kártyával, az NLP-vel (Neuro-Lingvisztikai Programozás). Vizsgát tettem pszichopatológiai alapismeretekből. Részt vettem Hellinger féle családmodell állításon, és pszichodrámán is. Jelenleg kineziológiát hallgatok.
Filozófiám
Nem tartom magamat elvakult asztrológusnak. Általában magánemberként nem azzal szoktam kezdeni egy beszélgetést, hogy elkérem valakinek a születési dátumát. Komolytalanul úgy szoktam ezt magamnak megfogalmazni, hogy nincs szükségem horoszkópra ahhoz, hogy lemenjek egy kiló kenyérért. Vallom, hogy az asztrológia nem mindenható (még ha ezzel az "eretnek" gondolattal szembe is megyek sok asztrológus nézetével), vannak olyan helyzetek, aminek a megoldásához nincs szükség magas fokú asztrológiai tudásra. Példa: Ha valaki arra panaszkodik, hogy évek óta nincs párkapcsolata, és közben látványosan elhanyagolt külsővel jelenik meg, akkor nem a planéták állásából kiolvasva fogom neki az a tanácsot adni, hogy fordítson nagyobb gondot magára.
Vallom, hogy az asztrológia egy nagyon precíz diagnosztikai eszköz. Szinte minden lelki, testi probléméra megtalálhatjuk a horoszkópunkban a választ, ám vannak olyan helyzetek, amikor nem elég csak felfedeznünk a problémát, hanem azok megoldá-sához szakember segítségét kell igénybe vennünk.
 
Magyarán, ha valakinek vakbélgyulladása van, akkor nem a gyulladás lelki hátterét igyekszem neki megvilágítani, hanem orvost hívok.
 
Asztrológusi munkám során igyekszem teljeskörűen válaszolni ügyfeleim kérdéseire és ezzel is kerülni a "visszajáratást". Úgy gondolom, hogy ha valamit el lehet mondani egy találkozás alkalmával, akkor azt el is mondom. Anyagilag nyilván kifizetődőbb lenne számomra, ha többször találkoznánk, de nem csődbe szeretném vinni az ügyfeleimet, hanem segíteni nekik.
Nem szeretek a mindenható szerepében tetszelegni, ezért ha egy kérdésre nem ad a horoszkóp választ, akkor azt nem esik nehezemre bevallani!
Mondandómat igyekszem köznyelvi magyarsággal megfogalmazni. Nem gondolom, hogy ügyfeleimnek arra lenne szükségük, hogy tudják melyik planéta, melyik házban, milyen fényszögkapcsolatban van, hanem sokkal inkább érdekli őket ezeknek az életükre gyakorolt hatása. Továbbá törekszem a párbeszédre, az oldott hangulatra, de asztrológusi munkámat az ügyvédi és orvosi titoktartásnak megfelelően végzem.
Nem tartom magam a misztikusság ködébe burkolózó asztrológusnak, ugyanis én az asztrológiát egy tanulható dolognak tartom, aminek az elsajátításához egyfajta veleszületett érzéken túl, kitartás és szorgalom szükséges.

Végső soron pedig szeretném kijelenteni, hogy asztrológusi munkámat alapvetően ÉLETMINŐSŐGET JAVÍTÓ SZOLGÁL-TATÁSnak tekintem. Az a célom, hogy akivel asztrológusként kapcsolatba kerülök, jobban érezze magát a találkozó után, mint előtte. Minden embernek vannak hibái, gyengeségei, de ugyanakkor minden emberben benne van a CSODA. Amíg ezt a csodát meg nem találjuk közösen egy elemzés során, addig nem dőlhetek elégedetten hátra!

 
 
   
 
BOGÁR IVÁN BALÁZS HONLAPJA • design: Infosystem CDS
   
 
A www.szemelyeshoroszkop.hu honlap nem használ cookie-kat!